Magyar technológia

 

-A kopott elöregedett kádak felülete nagyon nehezen tartható tisztán, így általában zsiradékosak és vízkövesek. Sokan úgy gondolják, hogy ebben az esetben kizárólag a csere az egyetlen megoldás de tévednek! 1984 óta van kádfelújítási lehetoség Magyarországon elobb német majd a 90-es évek óta magyar zománccal.

 

-Néhány gondolatban szeretnénk bemutatni önnek a magyar anyaggal történo felújítás menetét: A felújítás elso fázisában a lerakódott zsiradékot és vízkövet hiánytalanul el kell távolítani a felületrol. Ezt a feladatot a felújító zománcot gyártó cég által javasolt anyagokkal hajtjuk végre. Nagy a jelentosége hiszen sem a vízkohöz sem a zsiradékos felülethez nem tapad a speciálisan erre a célra készített anyag. A figyelmes tisztítást és öblítést követoen a felület csiszolása következik, illetve az esetleges zománchibák illetve repedések javítása. Ezzel egyidoben a kád teljes felületét ho pisztollyal átvizsgáljuk olyan pontokat keresve , ahol esetleg az eredeti zománc nem tapad hozzá a fém felületéhez! Természetesen a javítások során a legkorszerubb anyagokat használjuk mivel a felújítás sikerét óriási mértékben befolyásolja az itt használt anyagok minosége! A kád alapos átcsiszolását egy alapos portalanítás majd zsírtalanítás követi. Ezen folyamatok során korszeru autófényezésben használt anyagokat használunk fel.

 

-A kapott eredmény egy tiszta , zsír és pormentes felület, mely garantálja a jó tapadást így a felújítás tartósságát és jó esztétikai megjelenését is! Ezt követoen előkészítjük a kádfelújító zománcot melyet akár tetszolegesen színezhetünk is. Optimális vastagságban felhordjuk a felületre melynek végeztével gyakorlatilag elkészült a felújítás.

 

- A száradási ido 48 óra mely ido alatt víz nem érheti a festett felületet! Száradást követoen e felület magas fényu, víz és vegyszerálló. A felújítás 3-5 év élettartamú és többször megismételheto. Abban az esetben ha az ön fürdokádja már fel volt újítva hasonló technológiával vagy bármilyen anyaggal át volt már festve azt minden esetben hiánytalanul el kell távolítani a kád felületérol. Ez az eljárás k.b. 2-3 órával elnyújtja a felújítási folyamatot és megnöveli a költségeket is. A felújítás sikerességét mind tartóssági mind esztétikai szempontból maximálisan befolyásolja a fürdokád eredeti állapota! Ez a technológia kizárólag lemez illetve öntöttvas fürdokádak illetve zuhanytálcák felújítására szolgál! Akril kádak javítására nem alkalmazható!

 

Német technológia

 

-Német technológiáról: A 80-as években nagy sikert ért el az akkor hazánkban még megtalálható német gyártmányú kádfelújító zománc. Ám a 90-es évek elején eltunt a piacról és helyét a magyar gyártmányú anyag vette át. Természetesen a piac igényeit figyelembe véve tovább fejlesztették a német mérnökök ezt a zománcot, melybol mára a legmodernebb technológiák segítségével egy PROFESSZIONÁLIS KÁDFELÚJÍTÓ Festék került a piacra. Ez a technológia Magyarországon kizárólag nálunk található. A Nyugat-Európai országokban már évek óta hódít egyszeruségével és rendkívül hosszú élettartamával.

- Optimális körülmények között a felújítás élettartama 12-15 év is lehet! Ezt figyelembe véve mindig az optimális homérséklet és páratartalom elérésére kell törekednünk a munkafolyamatok során! Az elokészítés menete megközelítoleg megegyezik a magyar technológiában végrehajtott muveletekkel. Mindenkori különbség a végrehajtott feladatok alaposságában található. Rendkívül igényesen és körültekintoen kell elvégezni a felújítás minden lépését mert csak így garantálható a szokatlanul magas élettartam és a kellemes, esztétikus látvány!

-A munka idotartama megközelítoleg másfél óra hossza. Nem jár különösebb piszokkal! A száradási ido 20-22 fokon 4 napot vesz igénybe! A teljesen megkötött felület megközelítoleg égetett zománc keménységu. Aa festék 6 színben létezik: -Fehér, Jázmin, Manhattan, Pergamon, Bahama beige, Bermuda kék

Ha már volt felújítva a kádja természetesen jelen technológia is megköveteli az elozo réteg eltávolítását. Kizárólag lemez és öntvény kádak és zuhanytálcák felújítására alkalmas